17. rész

Itt vagyok, megérkeztem. Másodperceken belül kezdetet veszi a halálos játék, ahol mindenki a másik életére tör. Szemeimmel a kiválasztottakat vizslatom, így próbálok úrrá lenni a kórházban történteken.

-          A játék hamarosan kezdődik! – ráz vissza a bemondó hangja a valóságba. – Kilenc!

A mellettem lévő állványon Dorothy áll, smaragdzöld szeméből sokkal inkább sugárzik a magabiztosság, mint a félelem. Ő hisz abban, hogy nyerhet, és minden esélye meg is van erre.

-          Nyolc!

A lány hirtelen mintha megpillantana valakit, akivel rögtön szemkontaktusba is lép. Gyorsan rájövök, hogy az Első Körzet kiválasztottjával, Gobóval próbál kommunikálni. A fiú gyilkos tekintettel int fejével a távolban magasodó hegyek felé. Oda se megyek.

-          Hét!

 Tökéletes helyszín lesz nekem a közeli erdő. Ott talán biztonságban lehetek, és nem fog egyelőre senki sem utánam jönni.

-          Hat!

Ahogy vizslatom ellenfeleimet, Jerome diadalittas vigyora is szemet szúr. Ez a fiú úgy szemléli a kiválasztottakat, mintha már győzött volna. Csodálom ugyan, hogy nem kezdett el még engem vizslatni. Nyilván nem akarja már az adás elején véghezvinni a legnagyobb dobását, az én megölésemet. A csokoládébarna szempárban a félelemnek még egy kis szikrája sem lelhető el. Győzni jött – ez nem vitás.

-          Öt!

Egy közeli emelvényen Edmund ideges feje is feltűnik. Látszik a srácon, hogy nem tud mit kezdeni ezzel az egész viadal-helyzettel. Talán azt sem tudja még, hogy mit akar majd csinálni, amikor kezdetét veszi a játék. Az a probléma, hogy ezzel kapcsolatban én is így érzek.

-          Négy!

Szememmel a hátizsákokat és a fegyvereket kezdem el kémlelni. Tisztában vagyok azzal, hogy kockázatos, amit most tervezek, de egyben a túlélésem záloga is. A hátizsákokban ugyanis valamennyi ivóvíz és élelem rejtőzik, ami sokszor a különbséget jelenti élet és halál között. Baltát is látok, de azt feltehetőleg nem fogom elérni, mert messze van tőlem. Nem baj! Koncentráljunk a táskára!

-          Egy!

Nincs mire várni, levetem magamat az emelvényemről, és elterülök a földön. Kicsit megütöm magam, de nem foglalkozok vele. Egy cél vezérel csak: a hátizsák. Feltápászkodom, amikor arra leszek figyelmes, hogy tőlem alig pár méterre ott fekszik Edmund körzettársa, a műcicis csaj, rajta pedig Gobo.

-          Valami utolsó kívánság, szöszi? – vigyorog a Hivatásos fiú, miközben a szőke csaj ereit vagdalja. Úgy érzem, nem kérek ebből. Megfordulok, hogy a hátizsák felé vegyem az irányt. Több kisebb csata zajlik körülöttem, de engem egyik sem izgat túlságosan. Amíg engem békén hagynak, azt csinálnak, amit akarnak.

Rohanok, ahogy csak a lábam bírja. Most kell futni. Úgy, mint a Benjivel való beszélgetés után. A futás most aztán tényleg a problémák elől történik – egészen pontosan az éhenhalás problémája elől.

Már csak pár méterre van tőlem a hátizsák, amikor egy jól ismert hang a nevemet kiáltja.

-          Rudi! Földre!

Nem érdekel, hogy Jerome ellenség, úgy érzem, most mégis jobb döntés adni a szavára, ezért aztán engedelmeskedem neki. Újra a földön fekszem, miközben elrepül felettem egy kés, mire felkapom a fejem. A kés most már a Tizenkettes fiú vállában van, amiből áramlik a vér. A fiú a földön fekszik, kezében egy nyíllal.

-          Elárulnád, hogy ez mi volt? – fordulok a legnagyobb ellenségem felé, aki most valamiért mégis megmentett.

-          Próbáld meg nem kinyíratni magad, Rudi! – ül ki a jól ismert vigyor a fiú arcára. – Ezt a feladatot magamnak tartogatom, ha nem gond.

Különös. Megment, hogy megölhessen. Ebből pedig nem eszik – gondolom magamban, majd hátat fordítok Jerome-nak, és trappolok a hátizsák felé, amit sikeresen elérek, és felkapok. Következő célom az erdő.

Irányt váltok, és újra rohanni kezdek. Ha már így alakult, szükségem lesz a baltára, ami szerencsére pont egyirányba esik következő célommal, az erdővel. Szélsebesen száguldok. Semmi fáradtságot nem érzek. Csak élni akarok.

Ekkor azonban egy hatalmas csapást érzek az oldalamban, amitől ismételten a földre rogyok, és görcsbe rándul az oldalam. Nem tudom, mi lehet ez, de nem ígér sok jót, az egyszer biztos.

-          Az első áldozatom! – morogja a Négyes fiú, aki egy kötelet tart a kezében, aminek végére egy nagy bunkó van erősítve, hogy agyonüsse vele az embereket. – Nyugi, nem fog fájni!

-          Ne higgy neki fájni fog! – üti meg a fülemet egy női hang, és a fiú torkából már egy kés áll ki, és ömlik belőle a vér. –Nagyon is fájni fog! – nevet fel a lány, miközben igazít egyet a vállig érő, barna haján. Felismerem, hogy ki ő. A Vámpírgyerek körzettársa.

-          Cristin! Ne!

-          Szeretem, amikor könyörögnek nekem – térdel rá a hasamra a lány. – Az persze már más kérdés, hogy engedek-e ennek a könyörgésnek.

Amikor megemeli kését, egyre csak elvesztem a reményemet. Mindjárt lesújt rám, és annyi volt. Talán jobb is lesz így. Inkább halok meg egy random kiválasztott csaj kése, mint a pszichopata Gobo vagy egy capitoliumi mutáns által.

Cristin szemében a gyilkolni akarás tüze ég, miközben megemeli a kését, de aztán valami történik, mert a lány hirtelen felnyög, és elejti fegyverét. Fel sem fogom, hogy mi történik, de a lány másodpercekkel később már tőlem arrébb fekszik jó pár méterrel, a nyakába pedig egy vámpírfog mélyed bele. Gobo foga.

Nem vagyok hajlandó kivárni, hogy engem is megkínozzon ez a pszichopata, ezért aztán felpattanok, és folytatom utamat, hátizsákkal a kezemben. Mivel úgy érzem, Gobón és a haldokló Cristinen kívül már nincs más a közelben, megkockáztatom balta megszerzését. A tőlem telhető legnagyobb sebességgel sprintelek az erdő felé, és végül odaérek a baltához. Gondolkodás nélkül felkapom a fegyvert, majd nyomom tovább a sprintet.

Kisebbfajta megnyugvással tölt el, hogy van nálam egy hátizsák, amivel ideglenes ideig túlélhetek, és egy balta, amivel védekezhetek, ha arra kerülne sor. Az egyetlen telitalálatom eddig Lola feje volt, úgy, hogy nem is oda céloztam, de ez most mellékes. Különben is, a baltát nemcsak eldobni lehet, hanem ütésre is használható.

Végre elérem az erdőt, de mielőtt bemennék, megakad a szemem a felette díszelgő feliraton: „Elvarázsolt Erdő. Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!”

Nem érdekel – gondolom magamban. Az egyetlen hely, ahol jelenleg biztonságban lehetek az az erdő, még ha ilyen elvarázsolt is. Ide talán nem jönnek egyelőre a Hivatásosok. Azt persze inkább nem vitatnám, hogy a felirat kicsit ellentmond a műsor szlogenjének, még ha nagyon irodalmi is akart lenni.

Mindez persze engem nem érdekel. Veszek egy mély lélegzetet, majd belépek az erdőbe. Semmi különös. Sok fa, erdőtalaj – ezek persze mind hasznosak lehetnek a számomra, ha rejtőzködni akarok.

Kiválasztok magamnak egy szimpatikus fát, és lerogyok a tövébe. Itt senki nem érhet el. Nyugodtan veszem szemügyre a hátizsákba rejtett kincseket. Elsőként két szelet kenyér kerül a kezem ügyébe, ami jól jöhet. Egyelőre nem kínoz az éhség, szóval ezeket inkább majd az ínségesebb időkre tartogatom. A kenyereket két szelet száraz hús követi, majd pedig egy kulacs víz. Ezekkel talán túlélhetem egy ideig ezt a borzalmat, anélkül hogy emberek közé mennék. A hátizsákban ezen kívül van még kötszer, valamint egy furcsa, fehér dobozka, ami valami folyadékot rejthet, mert lötyög. Úgy döntök, egyelőre nem firtatom, hogy mi lehet az.

Épp visszapakolnám a cuccokat a hátizsákba, amikor egy fehér doboz jelenik meg az égen, ami lassan, de egyenesen elém ereszkedik le. A doboz tetejére egy levél van tűzve, amit kíváncsian bontok ki. Apró, cirillbetűs írás, ennek ellenére belevágok az elolvasásába.

„Kedves Tündérfiú!

Szomorú dolog, ami a stylistoddal történt, elismerem. Csak, hogy tisztában legyél a tényekkel, elárulom, hogy nincs jó állapotban, a halálán van, de üzeni neked, hogy nyerd meg a viadalt. A dobozban található két vizet is ő küldi, csak hogy nehogy – huncut módon – szomjan halj, és ne teljesítsed, amit megígértetett veled. A harc hatalmas volt, csak így tovább! Tündérlányt viszont kerüld el, mert Gobóék kezdik egyre inkább a saját jellemükre formálni! Ezennel én is elvégeztem a mentori kötelességemet. A lelkiismeretem patyolattiszta.

Aztán csak huncutan!

Rayna Douglas”

Értem, Mark haldoklik. Felettébb megnyugtatott a mentorom ezzel az információval, az azonban némi megnyugvással tölt el, hogy legalább most az egyszer számíthattam rá. Elvégre egy üveg víz is csodákra képes, nemhogy három.

Kicsavarom a túlélő csomagban található vizet, és jóízűt kortyolok belőle. Legszívesebben kiinnám az egészet, de tisztában vagyok azzal, hogy ezt a súlyos esetekre kell tartogatni, amikor már a testem a maradék tartalékjait is felemészti.

Van azonban még valami a mentorom levelében, ami felettébb nyugtalanító. Egyszerűen nem vagyok képes kiverni a fejemből azt, amit Dorothyról írt. Tényleg annyira magával szippantotta volna Gobót, hogy szexszel rá tudta venni, hogy bevegyék a Hivatásosok közé? Mondjuk igaz, hogy abból a szempontból jó szövetséges lehet, hogy Gobóval én vagyok a közös ellenségük, de van még valami, ami nem stimmel. A Vámpírgyerek, a fiú, aki az edzésen halálosan megfenyegette Dorothyt, szintén Hivatásos. Így belement volna, hogy bevegyék a szövetségbe? Mondjuk, lehet, hogy Gobo erősebb egyéniség nála. De ezen kívül még az is lehet… amibe bele se merek gondolni… hogy azért vették be Dorothyt a szövetségbe, mert a Vámpírgyerek biztosra akar menni. Hogy biztosan ő legyen az, aki megöli a körzettársamart, amikor az nem számít rá.

-          Ezt pedig nem hagyhatom! – pattanok fel az ültemből. Dorothyval valóban sok mindenen átmentünk. Megcsaltam, szakítottunk, együtt sorsoltak ki minket a viadalra, nem akart velem szövetkezni, az életemre tört az edzésen, az életemre tört az interjú után, lefeküdt Gobóval, hogy Hivatásos legyen, végül pedig… Hivatásos lett!

Most már Hivatásos. Kate, Mason, Gobo és a Vámpírgyerek szövetségese. Azé a Vámpírgyereké, aki olyan intenzíven pályázik a lány vérére, mint ahogy Jerome az enyémre. Ezt nem hagyhatom.

Most jön el a pillanat, hogy nem tud érdekelni az, amit Marknak ígérem. Képtelen vagyok távoltartani magam Dorothytól. Ő az életem első nagy szerelme, ezért aztán – bármi is történt vagy fog történni – nekem kötelességem megkeresni és megvédeni őt. Védelmezni a végsőkig, mert Dorothy veszélyben van, és csak rám számíthat. Elvégre ki más is védene meg egy lányt, mint a tulajdon szerelme?

A hátamra veszem a táskát, és útnak indulok. Többé már nem akarok rejtőzködni a mutánsok és a Hivatásosok elől. Egyetlen dolog érdekel csak: megmenteni a lányt, akit szeretek, és örökké szeretni is fogok.