16. rész

Szemem csukva van, és nem is tervezem kinyitni. Őszintén megvallva, fogalmam sincs róla, mi történik velem, de nem is akarom tudni. Mindig, amikor már azt hiszem, hogy nem lehet már rosszabb, bebizonyosodik, hogy dehogynem lehet. De ez az egész engem már nem érdekel. Nem akarom tudni, hogy milyen rossz dolog történne velem, ha kinyitnám a szememet. Mi történne, ami rosszabb annál, hogy az interjún lejáratnak, majd a tulajdon körzettársad – másodszorra is – az életedre tör, mindezt néhány Jerome-beszólással fűszerezve. Szeretném azt hinni, hogy ennél nem lehet már rosszabb, miközben tisztában vagyok vele, hogy ez nem így van. Rosszabb mindig van.

-          Szép alakítás volt, tündérfiú! Másra se számítottam.

-          Hú, de örülök, hogy megtisztel a látogatásával. Három nap remeteélet után még önt is látni, Miss Douglas! – horkanok fel gúnyosan, miután tudatosítottam magamban, hogy ki tisztelt meg a látogatásával.

-          Nem szeretem a remetéket, a pezsgőfürdő jobb buli – küld felém egy lekicsinylő pillantást a nő. – Kár, hogy neked már nem lesz lehetőséged kipróbálni. Vagy nincs igazam?

-          Vissza fogok jönni az Arénából, ha belehalok is.

-          Az interjús alakításod után én nem reménykednék, de te tudod.

-            Mit tud ön erről? – rivallok rá a nőre. – Húzzon innen! Megkérdezem, büszke magára?

-          Ami azt illeti, tündérfiú, nagyon is. Talán nem kéne?

-          Ó, dehogynem – tárom szét karjaimat. – Hiszen ön olyan lelkiismeretesen felkészítette a körzete kiválasztottjait, ugye?

-          Nem a körzetem, tündérfiú. Nem vagyok mentor, nem nyertem viadalt, innentől kezdve nem felróható az egy hajlott korú hölgynek, hogy…

-          Miért, egy stylist többet tudhat? Nagy szart tudhat többet! Ő mégis mindent megtett értünk.

-          Persze, hogy mindent. Ruhát készített, amit a barátnőd sikeresen tönkretett. Tanácsokat adott a szövetségesekkel kapcsolatban, amiből ugyebár nagyon sok van már, vagy tévedek?

-          Fogja be!

-          És nem utolsó sorban felkészített titeket az interjúra. Felkészítette a pszichopata gyilkos tündérfiút, aki annyira kemény, hogy egy lánnyal nem képes szembeszállni.

-          Most húzzon innen! – dörrenek rá a nőre, aki azonban továbbra se zavartatja magát.

-          Mondjuk a kis ribi Dorothy telitalálat volt, ezt elismerem. Na, nem mintha annyira nehéz lett volna Dorothynak eljátszani ezt a szerepet.

-          Most volt elég!

-          Bírom, amikor a tündérfiúk fenyegetőznek, cuki a pofájuk. Kár, hogy ennek a tündérfiúnak már semmi esélye, mert már nemcsak a hatos fiú, hanem a körzettársa szeretője is rá vadászik.

-          Nem tudom, miről beszél. Ki lenne Dorothy szeretője, aki rám vadászik? A prosti Josh? Az azért lenne problémás, mert a srác nem kiválasztott, de sebaj, Douglas.

-          Az Első Körzet kiválasztottja. Állítólag nagyon jól érezték magukat az öltözőben. De hát így fizet a ribanc, aki Hivatásos akar lenni.

Ez nekem már tényleg sok. Miért akarna Dorothy Hivatásos lenni, és mi ez a Gobós-öltözős cucc?

-          Fogalmam sincs, hogy miről beszél.

-          Hát persze, hogy nincs. Magadba döntöttél egy üveg King vodkát, és elájultál. Ezért vagy most itt.

Most jövök rá, hogy a felébredésem óta még nem volt lehetőségem felmérni a terepet. Mert ez nem a szobám, és még csak nem a lakosztályom. Az ágyam mellett infúzió van… ez egy kórház.

-          Hogy kerültem ide?

-          Arról majd mesél a fogyatékos, aki helyettem végzi a munkát.

-          Akkor az a fogyatékos most ki is penderíti innen magát. Mit szól hozzá? – ragadja meg egy izmos kéz Miss Douglas karját.

-          Erre semmi szükség, Mark. Kitalálok egyedül is.

-          A mentoráltamnak nyugalomra van szüksége – jelenti ki a férfi ellenmondást nem tűrő hangon.

-          A te mentoráltadnak? – horkan fel gúnyosan a nő. – Én vagyok a mentor, te csak a semmirekellő kis stílustanácsadó vagy. A pornép.

-          Hát, pedig a pornép által lesz kidobva, ha nem takarodik el innen magától.

-          A pornép nőt ver?

-          A pornép nem ver nőt – ragadja meg a stylistom gyengéden Miss Douglas karját. – A pornép csupán útmutatást ad az eltévedt asszonyoknak, akik olyan helyen tartózkodnak, ahol nincs semmi keresnivalójuk. A viszont látásra, Miss Douglas! – zárja le a vitát a férfi, amint kitessékeli mentoromat az ajtón. – Ezzel megvolnánk.

Mark arcáról nem olvashatók le érzelmek. Nem haragos, mint szokott lenni, de még csak nem is feldúlt. Türkizkék szemei sokkal inkább tükröznek kimerültséget és fáradtságot, mintsem bármi dühöt vagy feldúltságot.

-          Nagyon haragszol rám? – töröm meg a közénk beálló kínos csendet.

-          Haragudni? – ül le az ágyam végébe Mark. – Miért? Kellene esetleg?

-          Ami azt illeti, lenne miért – horgasztom le a fejemet. – Bármi jót kitalálsz, azt Dorothy és én, de leginkább én, elrontjuk.

-          Különórákat adhatnál elrontásból, ez tény – röhög fel a férfi. – De most nem rontottál el semmit.

-          Á, nem! Csak Caesar darabokra tépett, Dorothy az életemre tört, Jerome újra belém kötött, én pedig a Kinget választottam vigaszforrásként.

-          Jó vodka?

-          Jó – bólintok. – Főleg, amíg nem ér le a torkomba.

-          Pont, mint a szerelem, ami az Aréna falain belül köttetik – helyezi csonkját a lábamra a stylistom. – Jó, persze. Amíg a szádban van, csókolózni jó. De mi lesz akkor, amikor történik valami, és a csodás szerelem mondjuk a torkodhoz ér? Egy késsel! És nem csak hozzá ér, hanem el is mélyed benne? Akkor mi lesz, Rudolf?

-          Szívás – nyögök fel fájdalmasan.

-          Úgy, ahogy mondod. A helyzetet tovább ronthatják a kórók, akik olykor bele-bele döfnek a torkodba, mert azt akarják, hogy összezuhanj. Ha ez megtörténik, elérték céljukat. Ők nem szúrnak nagyot, de arra nagyon jók, hogy elhatalmasodjon benned a pánik, és ez által gyengévé váljál. És ha már elég gyenge vagy, megölnek.

-          Ezzel meg mit akarsz mondani?

-          Jerome-ot akarom mondani, sötétkém! – csattan fel indulatosan, de ez az indulat nem olyan, mint amikor Dorothy széttépte a ruhát, vagy mint amikor véletlenül végeztem Lolával. Ez az indulat sokkal inkább figyelemfelkeltő, hogy tényleg eljusson mondanivalója az agyamig. – Ezen kívül vannak vadászok is, velük érdemes vigyázni. Az ő céljuk az, hogy maguk mellé állítsák a számodra fontos embereket, és rajtuk kívül manipuláljanak téged.

-          Mint Gobo Dorothyval.

-          Csodálatos felismerés! – kezd tapsolás szimulálásába csonkjával és ép tenyerével a stylistom. – Gobo a vadász, te pedig a vad, a prédaállat. El akar kapni téged, és ehhez használja Dorothyt, a fegyvert, amivel gyengévé tesz. Ha elgyengülsz, nyert ügye van.

-          De mit tehetnék én az elgyengülés ellen?

-          Ez egyszerű. Ne gyengülj el!

-          Mindent értek – jegyzem meg ironikusan,

-          Dorothy és te nem tartoztok össze, nem vagytok egy pár, innentől kezdve pedig semmivel sem tartozol neki, se ő neked. Dorothy ellenség, ahogyan mindenki más is.

-          Azt én már elhatároztam magamban, hogy túl leszek rajta.

-          Zseniális előrelépés! – emeli fel az ép kezének mutatóujját Mark. – Ezzel Gobót is tőrbe csalod, mert ő azt hiszi, hogy Dorothy sokat jelent neked. Hogy bármit megtennél érte. Ezért is fog elképedni, amikor rájön, hogy nem sül el a pisztoly, akárhogy húzogatja a ravaszt.

-          Nem sül el, mivel nincs kibiztosítva – teszem hozzá saját tapasztalataimat a témához.

-          Ahogy mondod. Nincs kibiztosítva, mert nincs, aki kibiztosítja. Ez egy olyan pisztoly, amit csak egy valaki biztosíthat ki.

-          És ki az?

-          Az áldozat. Pontosabban, a pisztoly érzékeli az áldozat félelmét, és így kibiztosítja saját magát, és a vadásznak már csak lőni kell. Minden az áldozaton múlik.

-          Az is, hogy áldozat lesz-e – mormogom.

-          Ahogy mondod. De ha az áldozat elég erős, nincs az a pisztoly, ami végezhetne vele. Legyen az akármilyen revolver, ha a prédaállat bőre golyóálló, nem számít az. Érted most már?

Bólintással válaszolok Marknak.

-          Mark! Kérdezhetnék valamit?

-          Természetesen – vakarja meg stylistom csonkjával a feje búbját.

-          Dorothynak milyen tanácsokat adsz?

-          A hercegkisasszonynak jelenleg sokkal fontosabb dolga van annál, mintsem hogy túlélési tanácsadást kérjen, így hát semmilyeneket.

-          Mi lehet az, ami fontosabb a viadalnál?

-          Az új pasi – veszi suttogóra a hangját Mark. – A szex és a szenvedély.

-          Ugye nem azt akarod mondani, hogy Gobóval…

-          De, pontosan azt akarom mondani, hogy ki nem dugták a fejüket a srác lakosztályából az interjú óta.

-          Ezek komolyan kavarnak? – meredek döbbenten Markra. Egyszer ágyba bújnak, oké… de az, hogy Dorothy egy Hivatásos ágyát válassza a túlélés helyett…

-          Úgy látszik, a Hivatásos tanácsai jobbak, mint egy mentor helyetti mentoréi, aki amúgy stylist. Ezért inkább őt választotta. Eszedbe ne jusson odamenni!

-          De…

-          Ne is mondj semmit! A viadal előtt pár órával minden fontosabb nekik a viadalnál.

-          Te miről beszélsz? – ülök fel az ágyamban. – Milyen pár óra?

-          Ja, hogy te ezt nem tudod! Pár óra, és viadal.

-          De… most lett vége az interjúnak. Pár órája…

-          Persze, te pedig egy teljes napon keresztül kómában voltál.

Megfagy ereimben a vér. Pár óra múlva már az Arénában leszek? Ez nem történhet meg. A pia legyengített, elszívta minden erőmet. Nem mehetek az Arénába. Így nem…

-          Mark, ments meg, kérlek! – veszem könyörgőre a hangszínem. – Találj ki valamit, hogy ne kelljen az Arénába mennem!

-          Már benyújtottam egy érvényt, hogy kómában vagy, ezért pár nappal el kellene halasztani a viadalt. Nos, választ még nem kaptam rá.

-          Akkor nézd meg a postaládádat!

-          Ahogy kívánod, Rudolf. De bármi is lesz, ne félj! Ha mindent úgy csinálsz, ahogy kértem, és újra átértelmezed magadban az iménti kis beszélgetésünket, meg fogod nyerni.

-          Ezt jól hallottam? – emelem fel a fejemet. Meg fogom nyerni? A gyilkos, gyenge lúzer, akit lenyom az exbarátnője az edzésen meg fogja nyerni?

-          Mit? Hogy értelmezd újra a beszélgetésünket? Igen. Csak kómába estél, de a hallásod nem sérült, gratulálok.

-          Arra gondoltam, amit utána mondtál. Hogy meg fogom nyerni.

-          Hiszek benned, Rudolf. – lép mellém a férfi, és bizalmasan a vállamra helyezi csonkját. – Ha valaki ebből a mezőnyből megérdemli a győzelmet, az te vagy. Más ennyi pofon után már felkötötte volna magát. Te nem. Itt vagy, és állod a sarat.

-          Persze, én csak alkoholmérgezést kaptam. Sima ügy – legyintek.

-          Legalább tudod, hogy hogy kell úgy öngyilkosnak lenni, hogy közben élvezd is – nevet fel a férfi. – Ehhez is tehetség kell ám. De engedj el, kérlek! Soha nem jutok el ahhoz a postaládához.

Mark már az ajtónál van, amikor én mégis a nevét kiáltom.

-          Tudtam, hogy nem fogok ma kilépni ezen az ajtón – fordul vissza. – Mondjad!

-          Csak érdekelne, hogy mi történt a bal kezeddel.

A férfi szeme hirtelen megtelik fájdalommal, mintha nem szeretne erről beszélni. Már majdnem visszaszívnám a kérdést, amikor a stylistom mégis szóra nyitja a száját. És a türkizkék szempárban most már nem a fájdalom, sokkal inkább az az érzés dominál, hogy szeretné végre kibeszélni magából mindazt, ami annyi éve nyomja a lelkét. Szája már formázná a szavakat, amikor…

…váratlanul kicsapódik az ajtó, stylistom pedig oldalra esik. Három, felfegyverkezett Békeőr áll az ajtóban. A középső szája szélén szadista vigyor bujkál, miközben igazít egyet ruhája névtábláján. Családnevet nem látok, csak annyit, hogy „Frad”. Felém intézi szavait.

-          Mr Steiner, reméljük jót henyélt, mert a következő napokban nem ez vár rá.

-          Kómában voltam, úgyhogy annyira nem volt jó, mit gondolta – vetem oda ironikusan, miközben a földön fekvő, vérző homlokú stylistomat kémlelem.

-          Azt akarom majd megnézni, amikor véglegesen lehunyja azt a ronda szemét, természetesen az Aréna falain belül, és nem is nyitja ki többet.

Még mielőtt bármit is szólhatnék, a három Békeőr az ágyamhoz lép, és felránt. Beleizzadtam a takarómba, ezért ráz a hideg, természetesen ez őket nem hatja meg.

-          Gyere csak kis hivatásos-gyilkos – nevetgél az előző Békeőr. – Vajon az Arénában is olyan bátor leszel, mint az edzésen?

-          Ehhez nincs joguk – szólal fel a stylistom, aki továbbra is a földön fekszik.

-          De még mennyire, hogy van! És tudja mihez van még? Ehhez!

A Békeőr lába lendül, és hatalmasat rúg Mark fejébe, amiből ennek hatására ömleni kezd a vér.

-          Ezt nem teheti! – vetném rá magamat a Békeőrre, de a másik kettő visszaránt a karomnál fogva. Szószólójuk pedig ökölbe szorítja tenyerét, majd közelebb lép hozzám.

-          Azt hiszem, fiúk, a pszichopata gyilkosunk nincs tisztában az mi jogainkkal és az övéivel. Megismertessük vele?

A másik két Békeőr vadul helyesel, én pedig már tudom, mi fog következni. A Békeőr ökölbe szorított keze egyenesen a gyomorszájamban landol, amitől automatikusan térdre rogyok. Görcsös fájdalom járja át minden porcikámat, ezeket az őrült férfiakat azonban ez sem érdekli. Vadul felrántanak, majd elkezdenek kivonszolni a szobából.

A földön fekvő stylistomat vizslatom. Volt néhány összezördülésünk, ez tény, de ő volt az egyetlen ember, aki mindvégig mellettem állt, ég azokban a helyzetekben is, amikor mindenki azt mondta, nincs remény. Mint például most.

Még eszméleténél van, a türkizkék szempár bizakodóan tekint rám, és mintha mondani akarna valamit...

-          Nyerd… meg! – nyöszörgi alázatosan.

-          A stylist nem dumál! A stylistnak kuss van! Főleg, ha félkezű! – ordít fel magából kikelve a Békeőr, majd érdes szélű csizmájával hatalmasat rúg Mark fejébe, amitől a stylistom véres feje eszméletlenül hanyatlik hátra.

-          Nem tehetik! – ordítanám teli torokból, de csak vékony nyöszörgésként szalad ki ez a mondat a torkomon, amit a Békeőrök így figyelembe se vesznek. Több folyosón vonszolnak keresztül, majd pedig egy kicsi terembe érkezünk, amely közepén egy üvegburok áll. Az üvegburok, ami az Arénába szállítja a kiválaszottakat.

A Békeőrök egyre csak a burok felé tuszkolnak, és bármit is mondok, hidegen hagyja őket.

-          Nincs joguk – zihálom. – Nincs joguk. Nincs…

Az üvegburok kinyílik, egy erős kéz pedig meglök, aminek hatására már benne vagyok a burokban. Minden porcikám fáj, de megpróbálok Mark szavaira összpontosítani. „Ha valaki megérdemli ebből a mezőnyből a győzelmet, az te vagy. Itt vagy, és állod a sarat.” Villámcsapásként suhannak végig az agyamon ezek a gondolatok. Itt vagyok, és állom a sarat. Innentől kezdve nincs mitől félnem.

A burok eközben egyre emelkedik. A tér kicsi és szűk, de nem félek. Többé nem vagyok hajlandó félni. A lift ebben a pillanatban megáll, és kinyílik. Így tárul elém a leghalálosabb börtön képe, ahonnan csak egy ember juthat ki élve. Az Aréna.