19. rész

-          Dorothy, ne – nyöszörgöm, miközben a körzettársamat nézem, amint kezében az íj húrját tartja, amit másodperceken belül el fog engedni.

-          Késő – válaszolja merev tekintettel a lány. Középső ujja már nincs is a húron. Mindjárt elengedi a mutató ujja is, és akkor nekem végem van. Nem hiszem, hogy ebből a helyzetből van menekvés, ezért becsukom a szemem, hogy úgy várjak az ítéletre. Várom, hogy belém fúródjon Dorothy íja, ehelyett azonban egy hatalmas sikoly üti meg a fülemet. Csukott szemem valósággal felpattan, és teljesen lefagyok attól, amit látok.

Dorothy a földön fekszik, előtte pedig ott áll régi jó ismerőse, egy késsel a kezében. A fiú nem egy tipikus Hivatásos-alkat. Nincsenek se hatalmas izmai, se vámpírfogai: mintha egy normális tinédzser lenne, a szeme azonban egészen másról árulkodik. Bosszúvágyról.

-          Örömmel látom, hogy sikerült megtalálnotok a kis ribikét – húzza bosszús vigyorra a száját. – Ó, még a pasija is eljött, egyre jobb – emeli rám a tekintetét.

-          Engedd el! – mordul rá Gobo ellentmondást nem tűrő hangon. A Vámpígyerekkel együtt érkező srác, Mason közelíteni próbál Gobóhoz, hogy egy kicsit lenyugtassa, a fiú azonban izmos karjával ellöki magától. – Utoljára mondom. Engedd el!

-          De félti itt valaki a kis ribikéjét? – nevet fel a fiú. – Pedig azt hittem, hogy ő Rudolfhoz tartozik. Vagy ti ilyen mencik vagytok, hogy hármasban nyomjátok?

-          Dorothy a szövetség tagja, és az én csajom, ezt az idiótát viszont nyugodtan eltakaríthatod innen – bök felém.

A Vámpírgyerek közel lép hozzám, majd teljes erejéből meglök, amitől ismét a földre rogyok.

-          Nem rossz. De ilyen pofát már öltem. A ribanccal viszont lenne még néhány lezáratlan ügyem.

-          Akkor azok az ügyek lezáratlanok is maradnak, mert ő velem van. Én vagyok a Hivatásos szövetség feje, nekem engedelmeskedtek mindannyian, amennyiben élni akartok – jelenti ki Gobo ellentmondást nem tűrően, miközben lassacskán én is feltápászkodom.

-          Olyannak ismersz? – dünnyögi Richard. – Komolyan azt hiszed, hogy lezáratlan ügyeket hagyok magam után?

-          Alul maradtál, Richard, lásd be! – röhög fel Dorothy gúnyosan. – Máskülönben lehetsz Rudolf mellett a nap másik áldozata. Nem is tudom, melyikőtök halálát élvezném jobban.

-          Büdös kurva! – hagyja el a káromkodás a Vámpírgyerek száját. – Nyomorult, büdös kurva! Azt hiszed, hagyom, hogy így beszél velem?

A fiú ökölbe szorított kézzel rohan oda körzettársamhoz, majd teljes erőből hasba vágja, amitől Dorothy ismét orra esik.

-          Itt öllek meg, ribanc! – ordítja, miközben ökle egyre csak a körzettársam arcán táncol. Dorothy arca már tiszta vér, de a Vámpírgyereket ez nem tántorítja el tervétől.

-          Meg fogod ölni, Richard! Elég volt! – csattan fel Gobo.

-          Épp ezt akarom. Ez a ribanc már halott!

Gobo és Mason azonnal rávetik magukat Richardra, aki azonban olyan erővel püföli Dorothyt, hogy ők sem tudják leállítani. Sajnálom a lányt, amiért ez történik vele, arra azonban már nem vagyok képes, hogy elkezdjem játszani a hősszerelmest. Ha Dorothy engem ki bírt volna nyírni, egy Vámpírgyerek sem jelenthet neki akadályt.

A Vámpírgyerek Dorothyt püföli, Gobo és Mason pedig próbálják leimádkozni róla a srácot. Kate ugyan itt áll mellettem, de azt látom, tekintetével ő is a csetepatét kémleli. Tehát itt a tökéletes alkalom a menekülésre.

Gyorsan felkapom a baltámat és a hátizsákomat a földről, majd megfordulok, hogy lassan araszoljak a hegy másik oldalára, ahonnan jöttem. Egy izmos kar azonban „megállj”-t parancsol nekem.

-          Hova, hova, hősszerelmes? – fordul felém Kate. – Már nem is akarjuk megmenteni a barátnőnk életét?

Hasztalan próbálom kiszabadítani magamat a lány szorításából, ő makacsul ellenáll, és még erősebbre veszi a szorítását.

-          Azt hitted, hogy egy ilyen kis közjáték miatt már elmenekülhetsz? Tévedtél – csavarja ki a kezemet, amitől elejtem a baltámat. Kate hátra nyomja a kezemet, és újra a földön vagyok. – Előlünk senki se menekül.

A lány a hátamra fordít, majd ismét a szemem közé bokszol egy hatalmasat, amitől elered az orrom vére.

-          Tudod, Rudolf, szeretem befejezni, ha egyszer elkezdek valamit

A háttérből hallom, hogy Dorothy és a Vámpígyerek balhéja még nem fejeződött be, Kate viszont továbbra is rajtam terpeszkedik.

-          Elejtetted a kis baltácskádat – emeli fel a fegyveremet. – Pedig ez akár még meg is védhetett volna téged! Milyen kár, hogy már nem fog.

Torkából sátáni kacaj tör fel, és úgy érzem, mintha enyhülne a rám gyakorolt szorítása. Nem adhatom fel. Megígértem Marknak, hogy túlélem. A stylistom a halálán van. Nem hagyhatom cserben.

Minden erőmet beleadom, és csavarok egyet a kezemen, ami által enyhül Kate szorítása. Ez pont elég időnek bizonyul ahhoz, hogy lökjek egy hatalmasat a fegyvert tartó kezén. Így is történik, és a baltám egyenesen beleáll Kate vállába, a Hivatásos lány torkából pedig férfiakat megszégyenítő üvöltés tör fel.

Kate-et villámgyorsan lököm le magamról, majd felpattanok. Kate most már földön hever, Gobo pedig gyilkos tekintettel bámul felém, miközben a – Dorothytt még mindig lelkesen püfölő – Vámpírgyereket próbálja leállítani.

-          Kinyírlak! – ordít fel Kate, de még mielőtt feltápászkodhatna, felkapom a baltámat és a hátizsákomat, és futásnak eredek. Mivel esélyes, hogy a Hivatásos banda utánam jön, minél távolabb akarom tudni magamt tőlük. Azt hiszem, továbbra is az erdő ígérkezik a legbiztonságosabb helynek a számomra.

KImerülten rogyok le az egyik fa tövében. Ezt túléltem, és tanultam is belőle. Azt tanultam, hogy a stylistomnak ebben a dologban is igaza volt. Ha hagyom, hogy az érzelmeim átvegyék felettem a hatalmat, ez lesz a vége. Mostantól viszont a lehető legmagasabbról teszek arra, hogy mi van Dorothyval, kizárólag a saját utamat fogom járni. Ez a lány tényleg Hivatásosnak való. Egy pszichopata, aki nem tudja kontrolálni érzelmeit és indulatait.

Miután kifújtam magam, azt érzem, azonnal ennem kell valamit, hogy életben maradjak. Kinyitom a hátizsákomat, amiből előveszem az egyik húst, és a kenyeret. A húst a kenyérre fektetem, majd jóízűt falatozok belőle. Tény, hogy nem olyan luxus-kaja ez, mint ami a Capitoliumban volt, de az éhségnél minden jobb.

Jóízűt falatozok a húsból és a kenyérből, ami – nem éppen a legjobb minősége ellenére is – valóságos ízélményt idéz elő a számban. Így aztán egyik falat követi a másikat, és az étel elfogy. Még mindig éhes vagyok, és van is még egy kenyerem és egy húsom, de inkább úgy döntök, hogy azt megtartom a rosszabb napokra.

Most az ásványvizes kulacsot fogom meg, és jóízűen meghúzom. A hűs folyadék simogatóan hat kiszáradt torkomra. Kétségtelenül a víz az ember legjobb barátja. Az viszont különleges, hogy a peremlakóknak ásványvíz soha sem kerül az asztalára, csak a kútvizet isszuk. Ez a semminél természetesen jobb, de az tagadhatatlanul igaz, hogy ízét inkább lehet hasonlítani a kénhez, mintsem egy vízízű italhoz.

Jól esett ez a néhány korty, úgyhogy elégedetten csavarom vissza a kulacsot, és teszem vissza a táskába, majd levetem magamat oda, ahonnan indultam: a biztonságot nyújtó fa tövébe, ahol eddig még senki sem ért el.

Egyszer csak egy fehér dobozt pillantok meg a kék égbolton, ami lefele ereszkedik, egyenesen elém. Egy ajándékot már kaptam, ráadásul attól az embertől, akitől a legkevésbé számítottam, bár csak azért, hogy elvégezze mentori kötelességét, de ez az én helyzetemben teljesen lényegtelen. Nem tudom, kitől érkezhetett ez a csomag, hiszen Mark a halálán van, Miss Douglatől pedig nem számíthatok már több ajándékra. De akkor mégis kitől érkezhetett a csomag?

Kötve hiszem, hogy a nullapontos teljesítményem után olyan sok támogatóm lehet a Kapitóliumból, de azért reménykedek, hogy valaki hátha megsajnálta a szerencsétlen sorsú fiút, és megszánta őt valami harapnivalóval vagy folyadékkal.

A csomag mostanra leért, én pedig rávetem magam, elvégre soha sem tudhatom, hogy mikor jelenik meg egy éhes kiválasztott a közelben, aki esetleg megpályázza a dobozt.

Felnyitom a fehér doboz tetejét, és egy apró papírt pillantok meg, amit óvatosan széthajtok.

„Jó étvágyat, drágám! Próbáld tisztességes fővárosi módjára elfogyasztani. Nem szeretnék szégyenkezni miattad!

Anastasia”

Magamhoz húzom Anastasia csomagját, majd szemügyre veszem tartalmát. Két palack ásványvíz és két, hatalmas marhahúsos szendvics van benne. Az éhség legjobb ellenfelei.

Nem gondolkozom sokáig: megfogom az egyik szendvicset, és hatalmasat harapok belé. Szerencsére van most elég kajám, ezért csak mérsékelten vagyok kénytelen gazdálkodni az élelemmel.

Amint az utolsó falatot is lenyeltem, felcsendül Panem himnusza, majd az égbolton megjelenik a Kapitólium címere. Éjfél van. Vége a viadal első napjának, most mutatják be azokat a kiválasztottakat, akik már az első nap életüket vesztették.

A sort a Harmadik Körzet női kiválasztottja, Cristin indítja. Ő volt az a lány, aki az életemre tört a vérfürdő során, de Gobo végül elintézte őt. Cristint a Negyedik Körzet kiválasztottjai követik. A lány, valamint a fiú, akit Cristin ölt meg. Utána tűnik Jerome körzettársának, az alig tizenöt éves lánynak is felvillan arcképe az égen. Őt váltja a műmelles lány, Edmund körzettársa, aki a viadal első áldozata volt – Gobo a szemem láttára harapta el a torkát.

Idegesen hunyom le szemeimet. A csaj a Hetedik Körzet versenyzője volt, tehát most következünk mi. Pillanatokon belül már tudni fogom, hogy vajon Dorothy továbbra is lelkesen tervezgeti Gobóékkal azt, hogy hogyan fognak kinyírni, vagy inkább… a másik lehetőségbe bele se merek gondolni. Hiába tört már háromszor az életemre, valamiért mégis iszonyúan fájna, ha elveszíteném.

Remegő fejjel emelem tekintetemet az égre, ahol… villogó fényben pompázik a körzettársam feje. Dorothyé, a lányé, akit először szerettem. És akit most vesztettem el, véglegesen. A Kapitólium elvette tőlem.

Tekintetemet újra az égnek emelem, hogy még egyszer, utoljára lássam a dühös, harcra kész smaragdzöld szempárat, ami most is úgy pillant le rám, mint aki meg akarna ölni tekintetével. Aztán szép lassan eltűnik a homályban, és felváltja őt a Kilences és a Tizenegyes lány, majd aTizenkettes fiú képe. Ezzel az arcképpel együtt Dorothy emléke is semmivé lesz. Örökre.